@kiknekX: "és a másik elviseli, de onnantól aztán midnent, ami neki nem sikerül, amiben ő lusta vagy tehetetlen stb. azt ráfogja az elnyomóra, hogy az tehet róla"
igen, a havas fotózás lemondása nekem is olybá tűnt,m hogy ezzel a blog-host duplán "nyert": egyrészt ismét ő a szegény, aki szenved, aki a védtelen áldozat, másrészt ő az aki a fotós kollegina szemében megjátssza a hőst hogy ő mi mindenre képes a (mostani) családért és szeretteiért. Van egy ilyen férfitípus, az ilyen folyton fanyalgók, hogy nyomja a dumát a csajnak hogy neki mennyire szar otthon meg már nem is szexelnek évek óta a feleségével, stb... de ha egy ilyen új csaj megsajnálja meg megszereti, akkor azonnal kiderül hogy dehogynem jó otthon, hát van kaja, kényelem szex is, meg mág az asszony se annyira hülye, csak épp a fazon annyira tehetetlen meg lusta meg kényelmes, hogy ugyan unja az asszonyt, és szeretőt akart, de még arra se szánt energiát hogy azt otthagyja és egy újat "becserkésszen", hanem ezzel a sajnáltatós dumával szerez új puncit...
Bocs itt nem ez biztosan (vagy teljesen( a helyzet, most általánosan a jelenségről írtam :)- kb. abban a korban is vannak ha jól sejtem (15-18 évi házasság után ugye).
@gyéef: "Mindegyikben ott a féktelen hatalomvágy, a vágy, hogy uralják a környezetükben lévő hímek életének minden pillanatát, még a gondolataikat is. Erre minden eszközt bevetnek, leggyakrabban a sima szexuális vonzerőt, ha az csökkenni kezd vagy nem hat , akkor jön az érzelmi zsarolás"
tehát a posztíróéknák éppen a csaj már csökkent szexuális vonzerejű, ezért hisztizget hogy a férje vele foglalkozzon ? :)
"A gyerek lassan felnő, csak őt saujnálom , mert a bíróság tuti hogy a nőnek ítéli a gyereket"
15 évest már k.ra nem, ő választhat.
"Igen, egy normális korban ezeket a nőket boszorkányok tartották és máglyán elégették. "
sajnos azt mindig elfelejtik, hogy ezen boszorkány nők férjeit és gyerekeit is elégették .... sőt a macskájukat is. ;-)
Szerintem minden nő ilyen, csak a fokozatok mások, meg van amelyiknek papírja van róla. Mindegyikben ott a féktelen hatalomvágy, a vágy, hogy uralják a környezetükben lévő hímek életének minden pillanatát, még a gondolataikat is. Erre minden eszközt bevetnek, leggyakrabban a sima szexuális vonzerőt, ha az csökkenni kezd vagy nem hat , akkor jön az érzelmi zsarolás, a pénzügyi jogi csűrcsavarok és a pszichikai hadviselés minden formája. Igazából mindegyik nő egy cezaromániás elmebeteg, nekünk csak két esélyünk van ellenük: a fizikai erőszak (ez ugye ma már nem menő), vagy a menekülés. Hagyd ott minél gyorsabban, a pénz miatt ne fájjon a fejed, az egészséged és az ép elméd mindennél többet ér. A gyerek lassan felnő, csak őt saujnálom , mert a bíróság tuti hogy a nőnek ítéli a gyereket, hiába van orvosi szakvélemény róla hogy elmebeteg. Lesz a gyereknek néhány pokoli éve, ha elég erős akkor képes lesz átvészelni és aztán otthagyni azt a boszorkányt.
Igen, egy normális korban ezeket a nőket boszorkányok tartották és máglyán elégették. Szerintem nem voltak hülyék.
Nem szereted a feleségedet, mindent ráfogsz, azt is ami az ő hibája meg azt is ami a tiéd.
Nem az lenne a minimum egy közös életnél, hogy vele jobb lenni mégis mint nélküle?
Persze megértelek, majd beleszeretsz valakibe és akkor fogsz lelépni:-).
@Foxi Foxovics: de azt is írta hogy 15 éves, most kezd ellentmondani és akkor vele is baszakodik. Ha nem lesz a férj, az ilyen "beteg" beleáll abba aki elérhető, tehát a fia/lánya életét fogja uralni és idegbajjá tenni.
Majd aztán a mi gyerekeink olvassák a blog utódján hogy írják a haverok hogy van egy 30 éves haverjuk aki még szűz és nem mer leszólítani nőket ;-)
Az eddigieket elolvasva te valami teréz anyu vagy. Én már megfogtam volna a gyereket és lelépek.
Nagyjából a 4 fal között vagytok kényszerbörtönben - csak még békén se hagynak a cellában.
Szereted még ezt a csajt?
Szereted magadat?
És a gyerekedet szereted?
A feleséged nem a gyereked és nem a gondozottad.
A gyereked viszont a te gyereked is akiért felelős vagy.
Én keresném a kiutat, ahogy itt valaki javasolta, egy egészséges életet felépíteni, még ha az eddigieket bukod is, nem csak a magad hanem a gyereketek érdekében is.
@csakférj: Remélem, idővel csökkennek nálatok a még fennálló hangulatváltozások. Nálunk a 100-as xeplion bevezetésével, 100-as asentra kiegészítővel viszonylag gyorsan - pár hónap - stabilizálódott a helyzet, de nyilván egyénileg változó. Ha 3 hónap után nincs, vagy nagyon lassú a javulás, próbáld megkérdezni a dokinál, jók-e a beállítások, bár - elvileg - neki kellene figyelnie és változtatni, ha nincs elég eredmény. Dehát mégiscsak Te élsz a feleségeddel, Te ismered jól, hiába beszél vele az orvos havonta 10-15 percet (jó esetben), még ha lelkiismeretes is, nem biztos, hogy felismeri, hogy pl. változtatni kell a kiegészítőt (mint nálunk). Azóta is, időnként kísérem a feleségem, beszélgetek én is a dokival, így csökkentettük fokozatosan a xeplion dózist is 75-re, majd 50-re, nem is volt gond (az elhagyással már igen, de az más kérdés, mint utólag kiderült, valószínűleg komolyabb pszichoterápiás előkészítés szükséges a sikerhez, szóval majd esetleg később, egyelőre őrizni kell a stabilitást). Én kitartást és sikeres küzdelmet kívánok nektek, szerintem egyelőre ne add fel, most az a legfontosabb, hogy az antipszichotikumot ne hagyja abba, és az orvos segítségével a hangulat ingadozásokat le lehessen csökkenteni egy elfogadható szintre.
Át tudom érezni a helyzetedet és szeretnélek megerősíteni abban, hogy ne hagyjátok el őt, bármilyen nehéz is sokszor. Nekem az édesanyám küzdött ezzel a betegséggel. Tizenévesek voltunk a testvéremmel és apukámmal, amikor ezzel kellett szembesülnünk a '90-es évek elején. Anyukám nagyon jó, gondoskodó anyuka volt, rengeteg szeretetet adott nekünk. Eleinte nagyon nehéz volt megértenünk az irreális viselkedését, képzelődéseit, a hangokat. Ő is sokszor volt kórházban, de sosem volt agresszív. Egyszer fordult maga ellen, de az is inkább egy segélykiáltás volt... Aztán megtanultunk ezzel együtt élni. Nekünk is fel kellett nőni ehhez a feladathoz, hisz egy egészséges embernek megérteni azt a folyamatot, ami egy beteg emberben zajlik, nem könnyű... Édesapámban szerencsére fel sem merült az, hogy elhagyja őt, hiszen a családunk része volt, ő is szeretett bennünket, mi is őt. Ha mi elhagytuk volna, kire számíthatott volna... Nem érzem, úgy, hogy bármelyikünknek is rá ment volna az élete, mert kitartottunk mellette. Sokszor nagyon nehéz lehetett neki. És nemcsak neki, nekünk is. Az a legnehezebb, hogy ennél a betegségnél a betegnek nincs betegségtudata, nem hiszi el, hogy az ő készülékében van a hiba, nem akarja szedni a gyógyszereit. Rengeteget beszélgettünk a tüneteiről, de arról sosem lehetett őt meggyőzni, hogy a hangok csak a fejében léteznek. Így telt el közel húsz év. Mi a testvéremmel kirepültünk, apukámmal ketten maradtak egymásnak, de végig apu volt a támasz, a biztos pont anyu és a külvilág között. Az én kis családom is ugyanúgy járt vissza a nagyszülőkhöz. A férjem, a gyerekeim elfogadták így a mamát és igenis sok jó pillanatot éltünk meg együtt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat jelentett neki, hogy mellette voltunk, hogy nem hagytuk magára. Aztán sajnos édesapám elhunyt és rám maradt a "feladat". Mindenben segítettem anyukámat, de sokszor éreztem én is, hogy tehetetlen vagyok, hogy reménytelen ez az egész és miért pont nekem dobta ezt az élet. Aztán összekaptam magam és küzdöttünk tovább... Viszont apukám halálával már anyunak is túl nehéz volt, nélküle olyan elveszettnek érezte magát és egy betegség elvitte őt is apu halála után 5 évvel. Most is rengeteget gondolok rájuk, szeretettel és hiányoznak. Szóval én sok erőt és kitartást kívánok neked ehhez. Amikor néha meginogtam, csak azt a kérdést tettem fel magamnak: ha anyu szívbeteg lenne, magára hagynám? Ha rákos lenne, magára hagynám?... Nem. Akkor nincs kérdés...
@csakférj: Nem omlik ossze. Sot kevesebbet lesz korhazban. Nalunk ez volt: ket evente korhaz, fixen. 8 eve jottem el, azota egyszer sem. Volt ket komolyabb visszaeses, de azt kezeltek.
Az elozo hozzaszolonak igaza van. Te vagy a baj vagy barki, akivel kapcsolatba kerul. Ha ez 15 percig tart meg birja, ha egyutteles, kiakad. En is mindig szidva voltam, minden baj forrasa voltam. A gyereket meg tulszerette, a legszarabb idoszakaban is ellatta. En is aggodtam, hogy mi lesz nelkulem, de jobb lett. Illetve mashogy lett szar, de visszanezve az elmult eveket, jol dontottem.
Irtal a penzrol is, nem kell ezzel foglalkozni. Hagyj ott mindent, ird le a veszteseget, ugyis a gyerekede lesz egyszer. Hibaztal, ki se szalltal idoben, ez a szabadulas ara. En is ugy jottem el, hogy a ruhaimat hoztam es kesz.
Volt foallasom, eljottem 4 kor, 6 ra mentem trogerolni. Polcpakolas, raktari melo, kajafutarkodas, mikor hol kellett kapacitas. Rohadt sok a beugros melo lehetoseg. Szolnak ha kellesz, ha ket hetig nem ersz ra, de ujra jelentkezel, hivnak ujra. A lenyeg, hogy oda kell tenni, amikor csinalod. Nincs idod, energiad gondolkodni, befordulni, a penz meg jon. 6 evig eltem igy. Van mar normalis tartalekom, beszalltam egy lakasba, albi dij fizeti a hitelt, jo lesz a gyereknek kesobb.
Most, hogy nalam a gyerek, nem csinalom a masodallast, vele foglalkozok. Ha megy egyetemre, ujra fogom, amig tanul. Le kell szarni a penzt, amig elszant vagy, barmibol fel lehet allni, ami anyagi termeszetu.
@egy vödör korom: van benne igazság... de azt is vedd figyelembe, hogy az első cirkusznál még vakszerelmes voltam... és szép lassan jött minden, mire feleszméltem, már belekerültem ebbe a spirálba, ahonnan nehéz kitörni.. Akarja a fene feláldozni magát, de a biztos tudat, hogy ha lépek, C. teljesen összeomlik lebénít... lehet, hogy magamban már én is kezdem félreértelmezni a saját szerepem, de ezt az egész blogot is azért indítottam, hogy lássam, kívülről hogy látják mások a helyzetet, ha számomra negatív is a vélemény. a célja kezd beválni, hiszem sokan olvasták, és szóltak hozzá... amin meglepődtem, de jó.
Érzem, tudom, változtatni kell, de még nem tudom mit, hogy, és konkrétan kivel, mivel is van a baj... remélem ezzel a nem megszokott módon sikerül döntésre jutnom.
@ubul7272: Kb 3 hónapja nálunk is injekció van, mert nem szedte a bogyókat... letagadta, de a vérvizsgálat kimutatta, hogy a hatóanyag nincs a szervezetében... De ez sem az igazi, mert sokkal nagyobbak a hangulatváltozásai.
Ugyanez a szitu itt is. Elozmenyek, kialakulas, sulyosbodas, bar ongyilkossagi kiserlet nem volt. En leleptem, mert ha benne maradok ramentem volna. Elkoltoztem jo messze, havi fizu nagyresze utemanyagra ment. Lathatas, ad hoc besegites a gyereknel, csak olyan melohelyet valaszthattam, ami elbirta azt, hogy masnaptol nem megyek ket hetig dolgozni, mert a gyerekre kell vigyazni. Pokol igy is, folyamatos aggodas, keszenlet, normalis maganeletre minimalis esely van. Viszont a gyerek is latja, latta, hogy ebben nem maradhat, kozepsuliba mar hozzam jott. Azota josag van, szepen elunk, nyugalomban.
Ha ez így megy tovább, akkor abba belerokkansz te, is és a gyerek is. Nem hiszem hogy a gyereknek jót tesz ha azt látja hogy mit művel az anyja. A helyzet nem fog javulni, csak romlani. Az világos hogy az asszony önveszélyes, de arról nem esett szó, hogy másokra veszélyes e.
Amit lehetett, te megtetted.
Vidd a gyereked, és próbálj meg egy új életet felépíteni.
Nem tudom milyen anyagi lehetőségeid vannak, illetve végzettséged, de a munkapiac jelenleg kiváló.
Most vagy felvállalod a válást, és az azzal járó konfliktust, ami persze lehet hogy egy újabb, és ezúttal sikeres öngyilkossági kísérlettel zárul, vagy lelépsz a gyerekkel pár várossal odébb egy albérletbe, és kivárod amíg a helyzet hasonlóan megoldódik magától(sikeres próbálkozás, vagy a szomszédok ráhívják a zártosztályt).
Nincs mit ragozni rajta. Az élet szar lapot adott, és neked ebből kell kihoznod a legkevésbé szar végeredményt. Még 10-15 év az asszonnyal folyamatosan romló idegállapotban és konfliktusokkal mikor a gyereknek tanulnia kéne? Vagy egyszerűen minden nap szobanövénnyé szedálni?
Mentsd a gyermekedet. Neki még lehet jövője, de az asszonyodnak már csak rosszabb lesz.
Egy skizofrén élet mindennapjai
Egy skizofrén élet mindennapjai
Utolsó kommentek:
csakférj 2019.01.29. 20:06:38
Bejegyzés: Túl a hétvégén
2019.01.27. 14:32:41
igen, a havas fotózás lemondása nekem is olybá tűnt,m hogy ezzel a blog-host duplán "nyert": egyrészt ismét ő a szegény, aki szenved, aki a védtelen áldozat, másrészt ő az aki a fotós kollegina szemében megjátssza a hőst hogy ő mi mindenre képes a (mostani) családért és szeretteiért. Van egy ilyen férfitípus, az ilyen folyton fanyalgók, hogy nyomja a dumát a csajnak hogy neki mennyire szar otthon meg már nem is szexelnek évek óta a feleségével, stb... de ha egy ilyen új csaj megsajnálja meg megszereti, akkor azonnal kiderül hogy dehogynem jó otthon, hát van kaja, kényelem szex is, meg mág az asszony se annyira hülye, csak épp a fazon annyira tehetetlen meg lusta meg kényelmes, hogy ugyan unja az asszonyt, és szeretőt akart, de még arra se szánt energiát hogy azt otthagyja és egy újat "becserkésszen", hanem ezzel a sajnáltatós dumával szerez új puncit...
Bocs itt nem ez biztosan (vagy teljesen( a helyzet, most általánosan a jelenségről írtam :)- kb. abban a korban is vannak ha jól sejtem (15-18 évi házasság után ugye).
Bejegyzés: Túl a hétvégén
2019.01.27. 14:26:47
tehát a posztíróéknák éppen a csaj már csökkent szexuális vonzerejű, ezért hisztizget hogy a férje vele foglalkozzon ? :)
"A gyerek lassan felnő, csak őt saujnálom , mert a bíróság tuti hogy a nőnek ítéli a gyereket"
15 évest már k.ra nem, ő választhat.
"Igen, egy normális korban ezeket a nőket boszorkányok tartották és máglyán elégették. "
sajnos azt mindig elfelejtik, hogy ezen boszorkány nők férjeit és gyerekeit is elégették .... sőt a macskájukat is. ;-)
Bejegyzés: Túl a hétvégén
gyéef 2019.01.27. 13:14:23
Igen, egy normális korban ezeket a nőket boszorkányok tartották és máglyán elégették. Szerintem nem voltak hülyék.
Bejegyzés: Túl a hétvégén
2019.01.27. 12:05:22
"apu azért iszik mert te sírsz"- van ez a sokat emlegetett mondás arra amikor a fő feszkó okozó a saját áldozatát teszi meg bűnbaknak mindenben.
Nos a pár poszt még nem ad tiszta képet a valódi helyzetről.
Bejegyzés: Túl a hétvégén
2019.01.26. 07:41:08
Nem az lenne a minimum egy közös életnél, hogy vele jobb lenni mégis mint nélküle?
Persze megértelek, majd beleszeretsz valakibe és akkor fogsz lelépni:-).
Bejegyzés: Túl a hétvégén
2019.01.25. 21:56:09
Majd aztán a mi gyerekeink olvassák a blog utódján hogy írják a haverok hogy van egy 30 éves haverjuk aki még szűz és nem mer leszólítani nőket ;-)
Bejegyzés: Túl a hétvégén
2019.01.25. 20:48:07
Az eddigieket elolvasva te valami teréz anyu vagy. Én már megfogtam volna a gyereket és lelépek.
Nagyjából a 4 fal között vagytok kényszerbörtönben - csak még békén se hagynak a cellában.
Szereted még ezt a csajt?
Szereted magadat?
És a gyerekedet szereted?
A feleséged nem a gyereked és nem a gondozottad.
A gyereked viszont a te gyereked is akiért felelős vagy.
Én keresném a kiutat, ahogy itt valaki javasolta, egy egészséges életet felépíteni, még ha az eddigieket bukod is, nem csak a magad hanem a gyereketek érdekében is.
Bejegyzés: Túl a hétvégén
nikimoves 2019.01.24. 10:11:57
Bejegyzés: Túl a hétvégén
Destephano Winter 2019.01.23. 12:03:24
Bejegyzés: Túl a hétvégén
ubul7272 2019.01.21. 17:08:15
Bejegyzés: Kezdésként, rövid összefoglaló
sajnosnemnyert 2019.01.21. 10:00:32
Át tudom érezni a helyzetedet és szeretnélek megerősíteni abban, hogy ne hagyjátok el őt, bármilyen nehéz is sokszor. Nekem az édesanyám küzdött ezzel a betegséggel. Tizenévesek voltunk a testvéremmel és apukámmal, amikor ezzel kellett szembesülnünk a '90-es évek elején. Anyukám nagyon jó, gondoskodó anyuka volt, rengeteg szeretetet adott nekünk. Eleinte nagyon nehéz volt megértenünk az irreális viselkedését, képzelődéseit, a hangokat. Ő is sokszor volt kórházban, de sosem volt agresszív. Egyszer fordult maga ellen, de az is inkább egy segélykiáltás volt... Aztán megtanultunk ezzel együtt élni. Nekünk is fel kellett nőni ehhez a feladathoz, hisz egy egészséges embernek megérteni azt a folyamatot, ami egy beteg emberben zajlik, nem könnyű... Édesapámban szerencsére fel sem merült az, hogy elhagyja őt, hiszen a családunk része volt, ő is szeretett bennünket, mi is őt. Ha mi elhagytuk volna, kire számíthatott volna... Nem érzem, úgy, hogy bármelyikünknek is rá ment volna az élete, mert kitartottunk mellette. Sokszor nagyon nehéz lehetett neki. És nemcsak neki, nekünk is. Az a legnehezebb, hogy ennél a betegségnél a betegnek nincs betegségtudata, nem hiszi el, hogy az ő készülékében van a hiba, nem akarja szedni a gyógyszereit. Rengeteget beszélgettünk a tüneteiről, de arról sosem lehetett őt meggyőzni, hogy a hangok csak a fejében léteznek. Így telt el közel húsz év. Mi a testvéremmel kirepültünk, apukámmal ketten maradtak egymásnak, de végig apu volt a támasz, a biztos pont anyu és a külvilág között. Az én kis családom is ugyanúgy járt vissza a nagyszülőkhöz. A férjem, a gyerekeim elfogadták így a mamát és igenis sok jó pillanatot éltünk meg együtt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat jelentett neki, hogy mellette voltunk, hogy nem hagytuk magára. Aztán sajnos édesapám elhunyt és rám maradt a "feladat". Mindenben segítettem anyukámat, de sokszor éreztem én is, hogy tehetetlen vagyok, hogy reménytelen ez az egész és miért pont nekem dobta ezt az élet. Aztán összekaptam magam és küzdöttünk tovább... Viszont apukám halálával már anyunak is túl nehéz volt, nélküle olyan elveszettnek érezte magát és egy betegség elvitte őt is apu halála után 5 évvel. Most is rengeteget gondolok rájuk, szeretettel és hiányoznak. Szóval én sok erőt és kitartást kívánok neked ehhez. Amikor néha meginogtam, csak azt a kérdést tettem fel magamnak: ha anyu szívbeteg lenne, magára hagynám? Ha rákos lenne, magára hagynám?... Nem. Akkor nincs kérdés...
Bejegyzés: Kezdésként, rövid összefoglaló
Valaki Aki066 2019.01.21. 09:08:24
Az elozo hozzaszolonak igaza van. Te vagy a baj vagy barki, akivel kapcsolatba kerul. Ha ez 15 percig tart meg birja, ha egyutteles, kiakad. En is mindig szidva voltam, minden baj forrasa voltam. A gyereket meg tulszerette, a legszarabb idoszakaban is ellatta. En is aggodtam, hogy mi lesz nelkulem, de jobb lett. Illetve mashogy lett szar, de visszanezve az elmult eveket, jol dontottem.
Irtal a penzrol is, nem kell ezzel foglalkozni. Hagyj ott mindent, ird le a veszteseget, ugyis a gyerekede lesz egyszer. Hibaztal, ki se szalltal idoben, ez a szabadulas ara. En is ugy jottem el, hogy a ruhaimat hoztam es kesz.
Volt foallasom, eljottem 4 kor, 6 ra mentem trogerolni. Polcpakolas, raktari melo, kajafutarkodas, mikor hol kellett kapacitas. Rohadt sok a beugros melo lehetoseg. Szolnak ha kellesz, ha ket hetig nem ersz ra, de ujra jelentkezel, hivnak ujra. A lenyeg, hogy oda kell tenni, amikor csinalod. Nincs idod, energiad gondolkodni, befordulni, a penz meg jon. 6 evig eltem igy. Van mar normalis tartalekom, beszalltam egy lakasba, albi dij fizeti a hitelt, jo lesz a gyereknek kesobb.
Most, hogy nalam a gyerek, nem csinalom a masodallast, vele foglalkozok. Ha megy egyetemre, ujra fogom, amig tanul. Le kell szarni a penzt, amig elszant vagy, barmibol fel lehet allni, ami anyagi termeszetu.
Bejegyzés: Válaszok
csakférj 2019.01.20. 22:39:14
Érzem, tudom, változtatni kell, de még nem tudom mit, hogy, és konkrétan kivel, mivel is van a baj... remélem ezzel a nem megszokott módon sikerül döntésre jutnom.
Bejegyzés: Válaszok
csakférj 2019.01.20. 19:39:38
Bejegyzés: Kezdésként, rövid összefoglaló
csakférj 2019.01.20. 19:37:06
Bejegyzés: Kezdésként, rövid összefoglaló
csakférj 2019.01.20. 19:36:34
Bejegyzés: Kezdésként, rövid összefoglaló
csakférfi 2019.01.20. 19:30:35
Jò ember vagy!
A video segít hallgasd meg!
Mit is írhatnék még........?
Te jobban tudod.
:)
Bejegyzés: Kezdésként, rövid összefoglaló
Valaki Aki066 2019.01.20. 19:30:35
Bejegyzés: Kezdésként, rövid összefoglaló
bandiras2 2019.01.20. 19:30:34
Amit lehetett, te megtetted.
Vidd a gyereked, és próbálj meg egy új életet felépíteni.
Nem tudom milyen anyagi lehetőségeid vannak, illetve végzettséged, de a munkapiac jelenleg kiváló.
Most vagy felvállalod a válást, és az azzal járó konfliktust, ami persze lehet hogy egy újabb, és ezúttal sikeres öngyilkossági kísérlettel zárul, vagy lelépsz a gyerekkel pár várossal odébb egy albérletbe, és kivárod amíg a helyzet hasonlóan megoldódik magától(sikeres próbálkozás, vagy a szomszédok ráhívják a zártosztályt).
Nincs mit ragozni rajta. Az élet szar lapot adott, és neked ebből kell kihoznod a legkevésbé szar végeredményt. Még 10-15 év az asszonnyal folyamatosan romló idegállapotban és konfliktusokkal mikor a gyereknek tanulnia kéne? Vagy egyszerűen minden nap szobanövénnyé szedálni?
Mentsd a gyermekedet. Neki még lehet jövője, de az asszonyodnak már csak rosszabb lesz.
Bejegyzés: Kezdésként, rövid összefoglaló